Egy hónapja lakott már eme lakásnak csúfolt kis lyukban, amikor is kezdte felfogni, hogy ő az ura saját életének. Ez az egy hónap kellett ahhoz, hogy helyrerázódjon lelkileg. Nagy nehezen úrrá lett szűnni nem akaró honvágyán, s nekilátott teendőinek. Kezdte azzal, hogy hosszasan sétálgatott a környéken, igyekezve agyába vésni a legapróbb részleteket is. Ismerve saját tájékozódási képességeit, félő volt, hogy hamarosan megtalál néhány zsékutcát, sikátort és egyéb sötét helyet, ezért feltérképezte lakóhelye két-három kilométeres körzetét, mielőtt "élesben" tévedne el. Sétáin gyakran megbámulták őt az emberek, kiváltképp - és minden egyes alkalommal - a földszinten lakó, pocakos, idősödő férfi. Claire ilyenkor arra gondolt, hogy a pletykás néni, vagy az efféle "bácsi" valószínűleg elengedhetetlen tartozéka egy valamire való(?) panelháznak.

Nem véletlenül bámulták meg őt, a lány piciny színfoltocskaként jelent meg a környék szürke egyhangúságában. Hosszú, sárga-szőke haján csak úgy szikrázott az őszi nap bágyadt fénye, hatalmas kék szemei, melyeknek kékjében néhány aranyszínű pötty ült, már messziről világítottak, csakúgy, mint hosszú, egyenes orrán a szeplők. Hamisíthatatlan skandináv típus lévén nyakigláb volt és "agártestű". Utóbbi jelzőt egy régi, kedves barátja ragasztotta rá, ugyanis a fiú két kézzel csaknem átérte derekát.

Itt tartózkodása második hetében beíratkozott az idegenforgalmi főiskolára, ittléte legfőbb oka volt ez. Régi vágya, hogy minél több nyelvet tanuljon, s hasznosítani is tudja ezt, teljesülni látszott. Aznap - talán feldobottságának köszönhetően - meglepő módon csak egyszer fordult be rossz utcába. Ezt jó jelnek könyvelte el, s mikor hazaért és leült elmaradhatatlan tejeskávéjával kezében nekiállt tervezgetni, hogyan rendezze be új életének színterét. Anyagi helyzetére való tekintettel csak elméletben.

 A hosszú hónapokon keresztül összekuporgatott pénze lassanként a végét járta, munkát kellett keresnie. Nem bizonyult egyszerű feladatnak olyat találni, amelyet az iskola mellett is végezhet és meg is él belőle. Egyik környékbeli sétája alkalmával, miközben hosszasan tanulmányozta az épületeket, talált is egy hangulatosnak látszó kis presszót, amelynek bejáratánál egy kis papírlap tudatta, történetesen pultost keresnek. Noha nem ez volt Claire álmainak állása, mely nem akármilyen kiugrási lehetőségekkel kecsegtet, mégis meg kellett élnie valamiből, így hát bement a presszóba.

Odabent tisztaság uralkodott, finom illatok terjengtek. Sok-sok asztal uralta a terepet, az egyiknél egy idős férfi ült újságjába merülve. Tőle és a pultos lánytól eltekintve üres volt a helység. Halk zene szólt, hangulatos lámpák gondoskodtak a sejtelmes fényviszonyokról. Claire a pult mögött keresztrejtvényt fejtő fiatal lánynál érdeklődött, aki szerint a tulajdonos ügyes-bajos dolgait intézi, de hamarosan megérkezik.Claire úgy gondolta, megvárja, hiszen ideje, mint a tenger. Rendelt magának egy kávét és leült a számtalan asztalka egyikéhez, tisztes távolságban a még mindig újság mőgé rejtőző férfitól. Pár perc múltán megnyikordult a bejárati ajtó, felhangzott a vendég érkezését jelző csengettyűszó. Claire abba az irányba fordította a fejét. Egy hórihorgas fiatalember lépkedett a pulthoz, bár alépkedés helyet a "Claire számára ismeretlen tánclépések sorozatát produkálja" kifejezés talán heyltállóbb. A srác sportcipőt, farmernadrágot, a kiszámíthatatlan időjárás ellenére egy szál pólót, valamint hatalmas, már-már idétlen vigyort viselt. Claire a látványra szája elé emelte a kávéscsészét, palástolandó kitörni készülő kacagását.

Kicsattanó jókedvét hamarosan ideges várakozás, majd unalom váltotta fel. Kávéja maradéka kihűlt, S Claire üveges tekintettel bámulta a feketelöttyöt. Nagyon szerette volna ezt a munkát, de az idő múlásával egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy bármiféle tapasztalat nélkül felveszik ide. A tulajdonos még mindig váratott magára, a lány pedig már azon gondolkodott, hogy fogja magát és hazamegy. Majd visszajön. Amint elhatározásra jutott, s nyúlt volna a táskájáért, egy kéz nehezedett a vállára.

- Szia! Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak, de Kate csak most szólt...

Claire összerezzent, majd elkerekedett szemmel nézett a mélytengeri hang és a vállát letörni készülő vaskapocs-kéz gazdájára. Majd szemei lassan felvették az előtte nyugvó csészealj alakját, s a szégyen pírja kezdte melengetni arcát. Ugyanis a férfi nem volt más, mint az az eszelősen berontó, táncos léptű fickó.

- Jó... Jó napot! - hebegte, s azon kezdett dilemmázni, vajon a jóelőbb elég nagy volt-e a csésze a vigyorához képest.

- George Benneth vagyok - mondta a férfi, kezét nyújtva Claire-nek. A lány bágyadt kézfogás kíséretében nyögte ki nevét. George leült vele szemben, s mint az várható volt, korábbi vendéglátóipari tapasztalatokról kérdezősködött.

Claire nem akarta elhinni, hogy ez a húszas évei első harmadában járó fiú lesz a főnöke. Ámult és bámult, majd a kezdeti megilletődöttség szertefoszlott és megindult közöttük a beszélgetés...

Odakint már tombolt a szürkület, amikor Claire kilépett a kávézó ajtaján. Nagyot sóhajtott, s mintha csak válaszul tenné, enyhe szellő lebbentette meg haját. Hatalmas, leolvaszthatatlan vigyorral arcán baktatott hazafelé. George rendkívüli fickó, állapította meg magában. Miért is ne lenne az, amikor felvette őt pultosnak...